2025. május 9-én ünnepeljük hazánk legfontosabb dátumát, a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 80. évfordulóját. Mindannyiunk számára, mindazok számára, akik a győztesek hősies nemzedékének emlékét szentként őrzik, a "Győzelem napja" valóban szent ünnep.
🔥Ezzel kapcsolatban felajánljuk, hogy vegyenek részt Oroszország Magyarországi Nagykövetségének a Tisztelegj az elesettek emléke előtt és viselj Szent György-szalagot! elnevezésű akcióját, amelynek lényege, hogy keressük fel a szovjet felszabadítóknak szerte Magyarországon található temetkezési helyeit, lehetőleg tegyük rendbe azokat és díszítsük fel a Győzelem jelképével – a gárda-egységek Szent György-szalagjával, majd fényképezzük le azokat, és küldjük el a Nagykövetségnek erre a célra létrehozott digitális erőforrásaira Az Önöktől a kampány keretében beérkező összes fotót egy adatbázisba fogják össze, amelybe bárki betekinthet.
☝️A kampányról részletes információkat tartalmaz ez a letölthető fájl, amely egy interaktív Magyarország-térképet is tartalmaz a temetkezési helyek koordinátáival a tájékozódás megkönnyítésére. A fájl is felsorolja a magyarországi orosz külföldi intézmények címeit, ahol Szent György-szalagokat lehet kapni, linkeket ad a nagykövetség e-mail és Telegram-botjához, ahová a sírokról készült fotókat lehet küldeni, valamint ajánlásokat, amelyekkel érdemes megismerkedni a sírok felkeresése előtt.

On February 27th, Durov posted that Channels were becoming a source of unverified information and that the company lacks the ability to check on their veracity. He urged users to be mistrustful of the things shared on Channels, and initially threatened to block the feature in the countries involved for the length of the war, saying that he didn’t want Telegram to be used to aggravate conflict or incite ethnic hatred. He did, however, walk back this plan when it became clear that they had also become a vital communications tool for Ukrainian officials and citizens to help coordinate their resistance and evacuations. The account, "War on Fakes," was created on February 24, the same day Russian President Vladimir Putin announced a "special military operation" and troops began invading Ukraine. The page is rife with disinformation, according to The Atlantic Council's Digital Forensic Research Lab, which studies digital extremism and published a report examining the channel. Perpetrators of such fraud use various marketing techniques to attract subscribers on their social media channels. For example, WhatsApp restricted the number of times a user could forward something, and developed automated systems that detect and flag objectionable content. Additionally, investors are often instructed to deposit monies into personal bank accounts of individuals who claim to represent a legitimate entity, and/or into an unrelated corporate account. To lend credence and to lure unsuspecting victims, perpetrators usually claim that their entity and/or the investment schemes are approved by financial authorities.
from in